Oktatók oktatásának szervezése

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A képzés, szakképzés rendszerét a 2011. évi CLXXXVII. törvény módosítása jelentősen átalakította, melynek következtében a hazai képzések esetén a szakmai érettségi végzettségek és az állam által elismert szakképesítések megszerzésének gyakorlata jelentősen változik.

edu techAz ÖKOTANODA Kft. a Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörébe tartozó szakképesítések esetében a kornak megfelelő színvonalú E-learning oktatást támogató, kiegészítő anyagokat fejleszt. Úgy gondolom, hogy mi, akik már jó pár éve oktatjuk, vizsgáztatjuk a hallgatókat kellő betekintést kaptunk a korábbi képzések problémáiból a hallgatók motivációjának hiányából. Fel kellett ismernünk, hogy a mai generáció számára már a frontális oktatás nem ad elég impulzust, nem elégíti ki a köznapi életben elterjedt és jelentősen felgyorsult vizuális megjelenítésen alapuló kommunikációs ingerküszöbüket. Okozatként kellett levonnunk azt a megállapítást, hogy az ismeretek kizárólag hagyományos módon történő átadása nem éri el a szükséges ingerküszöböt, késztetést a tanulók, hallgatók jelentős részénél. A fentiek miatt is úgy érezzük, hogy szükséges az írott anyagok, a frontális órák mellé egy látványos, interaktív és nagyon sok kérdőívet, felmérést tartalmazó oktatást kiegészítő E-learning webportált készítenünk és használatát biztosítanunk a szakgimnáziumokban oktatók, tanulók és hallgatók számára.

Készülve a 2017/2018. tanévre először a 15. szakmacsoport szakmáit kezdtük el feldolgozni. Ez a szakmacsoport 23 komplex szakmát és ennél jelentősen több rész szakképesítést tartalmaz. Ebben a szakmacsoportban elsőként és egyben mintaként a Vám, jövedéki- és termékdíj ügyintéző (54 344 03) komplex képzés lesz az első E-learning tananyag. A fejlesztés során a szakmák tantárgyakra, a tantárgyak leckékre kerülnek bontásra. A leckék egy része mellé videó anyag és külön leckénként elektronikus kérdőív készül. Önálló videó anyagként jelenik majd meg a kihelyezett helyszíneken készülő szakmai látogatás.

Figyelemmel a rendelkezésre álló idő rövidségére a 2017. év elejétől megkezdjük az "oktatók oktatását" az új felület használatára a használat során kialakítandó tematikára. Az oktatók oktatása képzésünket díjmentesen biztosítjuk a tantárgyak bontásában szakgimnáziumonként és oktatási intézményenként 1-1 fő számára, akik a szakmához tartozó tárgyakat oktatják vagy oktatni fogják. Az oktatók oktatása képzés sorozatunk az E-learning anyagok fejlesztésének előre haladásával együtt folyamatos lesz egészen 2017. június 10-ig. A képzés helyszíne - figyelemmel a képzőintézmények országos elhelyezkedésére - Balatonkeresztúron a Fekete Macska Panzióban és a közvetlenül mellette lévő Bél Mátyás látogatóközpont 2015-ben átadott létesítményében lesz. A látogatóközpontban a kor színvonalának megfelelő eszközrendszerek állnak rendelkezésre. A képzés tervezett ideje 2 nap. A képzésen résztvevők számára kizárólag a szállás és az étkezés költsége kerül felszámításra. A tanárok és oktatók számára 2 fős, fürdőszobás szobák kerülnek biztosításra. Egy tanfolyamon összesen 24 fő képzését tervezzük. Az oktatók oktatása képzésünk tervezett költsége teljes ellátással egy tanárra, oktatóra vetítve várhatóan bruttó 14.500,- forint lesz.

A képzésen résztvevők megismerik és elsajátítják az E-learning portál működését, használatát. Felkészítést kapnak a frontális órák kiegészítéseként használható anyagokról és a felmérések használatáról.

A fentiek mellett, amennyiben munkatársaik közül egy vagy több gyakorló szakember szeretne részt venni az E-learning fejlesztésében, kérjük keressenek minket bizalommal. Az E-learning anyagok szerzőinek ismert szakembereket kértünk fel, mely kollégák más szerzőkkel is nyitottak az együtt működésre. A szerzők számára társaságunk szerzői jogi és felhasználói szerződés keretében biztosítja a munkájuk ellentételezését. A szerzőkkel kötendő szerződésben a szerzői jog és a felhasználói jog az általuk jegyzett anyagok forgalmától függ.

Ezúton kérjük, hogy amennyiben munkatársuk részvételét szeretnék biztosítani az oktatók oktatása tanfolyamunkon, akkor ezt minél előbb jelezzék számunkra. A jelentkezők létszámának figyelembe vételével fogjuk elkészíteni a szakmák és tantárgyainak képzési időpont beosztását. A jelentkezésekkel kapcsolatosan keressék Kovács Eszter kollégánkat a +36 70 508 8352 számon vagy E-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre írjanak. Az E-learning webportállal kapcsolatos kérdéseiket kérem nekem tegyék fel a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. E-mail címre írva.

Az E-learning oldal fejlesztése során a www.okotanoda.hu webcímen publikáljuk a szükséges információkat és itt láthatóak a fejlesztés alatt álló anyagok is.

Kapcsolat

Ökotanoda Kft.

1118 Budapest,

Holdvilág utca 11

Email: info@okotanoda.hu

Fax: +36 1 201 4606

Website: www.okotanoda.hu

Kérjük támogatását munkánkhoz

Kérjük fogadja el a Cookies (sütik) használatát. Az oldal Cookies-kat használ.